Neuroteológia vagy bioteológia a tudományos kutatás egy viszonylag új területe, amely a spiritualitás, vallás, hitbiológiai összefüggéseit vizsgálja. A tradicionálisan spirituálisnak mondott szubjektív élmények evolúciós vagy neurobiológiai alapjaival foglalkozik. Ilyen élmények például azok, amelyben a tudatosság, az univerzummal való egység, a téridőnkívüliség, megvilágosodás, módosult tudatállapotairól számolnak be, amelyek a hit egyik alapját képezik sokak számára.
A neuroteológiában például a pszichológusok a szokásos neurobiológiai eljárások szerint megpróbálják meghatározni, hogy az agy mely területei aktivizálódnak, vagy inaktiválódnak bizonyos élmények átélése esetén. A jelenlegi agytomográfiás technológiák felbontóképessége jelentős előrelépést jelent az 1950-es és 1960-as évek viszonyaihoz képest, amikor csak az agyhullámok változásait tudták vizsgálni ilyen esetekben. A jelenlegi technológia elérhetővé teszi, hogy az agyhullámok változásainak okát is vizsgálják. A kissé szenzációhajhász címekben ezen kutatások eredményeit "God Spot" (isten-agyterület) kifejezéssel is illetik, amely kicsit félrevezető, hiszen valószínűleg nem egyetlen, és nem egy nagyon kis agyterület köthető a vallásos élményekhez.
David Wulf a massachusettsiWheaton College kutatója szerint, a mostani agytomográfiás eljárások a spirituális élmények kultúrák, vallások és területek közötti állandóságával "azt sugalmazza, hogy a közös ok valószínűleg az agybeli struktúrák hatása".
A neuroteológia részben kifejlett tudományos diszciplínák alterülete, részben viszont olyan filozófiai gondolkodók is kapcsolódnak hozzá, amely miatt egyes lazábban értelmezett és ide kötött kutatás áltudománynak is minősíthető.
Eredmények
Az 1980-as években Dr. Michael Persinger kísérleti alanyok temporális lebenyétmágneses mezővel stimulálta, hogy megvizsgálja, hogy tud-e vallásos élményeket előidézni. A vizsgálatai szerint a stimulálás leginkább egy "időtlen lény jelenléte a szobában" élmény előidézésére volt alkalmas. Ez a kutatás nagy szenzációt keltett, és a neuroteológia születésének mondható. Érdekesség, hogy Richard Dawkins, híres ateista tudós is alávetette ennek a kísérletnek magát, de nála nem tapasztaltak mást, csak "evilági" hatást. Persinger eredményeit később svéd kutatók megkérdőjelezték. A 2004-ben az Uppsalai egyetemen elvégzett kísérletsorozat során megismételték a halántéklebeny mágneses stimulációját, ám a kísérleti alanyokból kialakítottak egy kontroll csoportot is, akik szintén viselték a stimuláló sisakot, de nem tették ki őket mágneses mezőnek. Az eredmény az lett, hogy a kontroll csoport tagjai is hasonló arányban érezték a Persinger által "jelenlét élménynek" nevezett érzést. A Pehr Granqvist egyetemi tanár által vezetett kutatócsoport ezért nem a mágnesességnek, hanem a pszichológiai alapon magyarázható placebó hatásnak tulajdonította Persinger eredményeit.
Dr. James Austin neurobiológus a "Zen and the Brain ("Zen és az agy") című könyvében azt írja, hogy a téren és időn kívüliség élménye bizonyos magasabb funkciók kiesésének tudható be, amelyek meghatározott agyterületekhez kötődnek. Ilyen az amygdala, amely a veszélyeket monitorozza; a parietális lebeny, amely térben és időben orientál és az én és a világ elkülönítéséért felelős, valamint a frontális és temporális lebeny, amely az időt reprezentálja és öntudatosságot gerjeszt.
Andrew Newberg és társai, buddhista szerzetesek meditációját, és ferences apácák mély imáit vizsgálták agytomográfiás eljárásokkal, és hasonló eredményekről számolnak be.
Vilayanur Ramachandran, neurobiológus, 1997-ben szintén a temporális lebeny és spirituális élmények közötti összefüggésről számolt be vizsgálatai alapján. Ezek szerint a temporális epilepszia és a spirituális fogékonyság között van összefüggés.
Az epilepszia és vallásosság közötti összefüggés régi hagyományos nézet egyben. Bizonyos történészek ezzel magyarázzák Pál apostol (Saul) megtérésének leírását az Újtestamentumban. [halott link]
Gregory L. Holmes, neurobiológus egy közismert 19. századi próféta és író, Ellen White esetét vizsgálja, és arra a konklúzióra jut, hogy profetikus élményei és írásai valószínűleg baleset következtében szerzett epilepsziás temporális lebenyének köszönhetők. . Sajnos Ellen White már nem vizsgálható, tehát ezt az eredményt csak a baleset, és a viselkedésének leírásai támasztják alá. Inkább, mint érdekességet említjük, mint eredményt.
Dean Hammer, genetikus a spiritualitás és genetikai állomány közötti összefüggéseket kutatva talált egy olyan gént, amely statisztikailag gyenge korrelációt mutatott a spirituális tesztek eredményével. Hipotézisét a "The God Gene" (Az istengén) című könyvében publikálta, amelyet sok kritika ért szenzációhajhász címe és állítólag túlinterpretált eredményei miatt. Carl Zimmer kritikája, Scientific American.
Ide tartoznak a hit gyógyító hatásáról szóló kutatások is. Tudományos szempontból egy beteg hite, mint pszichés állapot az ún. placebohatás mintájára valóban befolyással lehet a gyógyulására. Folynak placebohatást kiszűrő kettős vak kísérletek a távoli ima gyógyító hatásáról. Számos cikk számol be egy statisztikailag kis hatásról, mások ezt is vitatják, és a kísérlet tervezésének hibáinak tudják be ezeket. Hatástalanságot, sőt, ellentétes hatást kimutató vizsgálatok is léteznek. Összességében nem mondhatjuk, hogy tudományosan elfogadott, hogy a hitnek a placebohatáson kívül lenne gyógyítő ereje.
Andrew Newberg, Eugene G. D'Aquili and Vince Rause. Why God Won't Go Away: Brain Science and the Biology of Belief. ISBN 0-345-44033-1
További olvasmányok
NeuroTheology: Brain, Science, Spirituality, Religious Experience by R. Joseph, Andrew Newberg, Matthew Alper, William James, Friederich Neitzshe, Eugene G. d'Aquili, Michael Persinger, Carol Albright. (2nd edition, 2003) University Press. ISBN 0-9716445-8-6.
Neurotheology: Virtual Religion in the 21st Century by Laurence O. McKinney. (1994) American Institute for Mindfulness. ISBN 0-945724-01-2.